A III. Birodalomban kezdődött. Koncentrációs táborok Németország területén 1933-1945 között - A III. BIRODALOMBAN KEZDŐDÖTT -

Röviddel Adolf Hitler 1933-as hatalomra jutását követően Németországban elkezdtek létrejönni az első koncentrációs táborok. Azt a célt szolgálták, hogy elszigeteljék, rabszolga módon kizsákmányolják és kiirtsák azokat a személyeket, akiket a nácik a német állam és nép ellenségeinek ismertek el. A táborok létrehozására az alapot „a nép és állam védelméről” szóló 1933. február 28-ai kivételes rendelet adta. A koncentrációs táborokba bírósági ítélet nélkül, határozatlan időre történt az elhelyezés. A táborokat kedvező fekvésű helyeken létesítették, nagy termelőüzemek vagy kőbányák szomszédságában, ahol a foglyoknak rabszolgamunkát kellett végezniük. A táborok működésének kezdeti időszakában a munkát nevelési eszköznek tekintették. 

1940-1945 között a táborokban végzett kényszermunka több ezer fogoly halálát okozta. Minden egyes nap – az időjárástól függetlenül – veréssel, rúgással és ordítozással kényszerítették őket – az éhes, beteg embereket – az erejüket meghaladó munkára. Mivel a táborokban nem voltak igavonó állatok, az összes legnehezebb munkát, beleértve a kocsik vontatását, a foglyok végezték el. A legkisebb vétségért is megbüntették őket. A leggyakrabban alkalmazott büntetések közé tartozott a korbácsolás, amikor egy speciális bakhoz kötözték a foglyot. A legenyhébb büntetés 25 korbácsütés volt (ennél több ütésbe a foglyok gyakran belehaltak) vagy a fellógatás (hátrakötött karral a mennyezetbe erősített kampóra kötötték a foglyokat). Büntetési forma volt a bunkerba zárás és az éhhalál is (Dachau, Auschwitz). A foglyok számára az éhezés jelentette az egyik legnagyobb gyötrelmet. Az alultápláltság miatt felpuffadtak vagy rémisztően lesoványodtak, különféle betegségekben (egyebek között bél- és gyomorbetegségekben) szenvedtek, testüket szivárgó fekélyek borították. A legtöbb táborban pszeudo-orvosi kísérleteket végeztek, Dachauban például ún. kísérleti állomásokat hoztak létre, ahol német orvosok áltudományos kísérleteket végeztek az egészséges foglyokon: megfertőzték őket maláriával, kötőszövet-gyulladással, sárgasággal, tbc-vel. Repülési célokra nyomáskamrában vizsgálták a foglyokat, és fagyásnak tették ki őket. A nyomáskamrában végzett kísérletek után megrázó fényképek maradtak fenn, amelyeket azért készítettek, hogy megörökítsék a hirtelen nyomásváltozásokra adott emberi reakciókat. A nagy fagyok idején a foglyokat – egyszerre néhányat – fahordágyakra fektették, és megkötözve kivitték őket (általában éjszaka) sok-sok órára a szabadba. Egészen eszméletvesztésig maradtak ott. Aztán nekiláttak a vér- és vizeletvizsgálatnak. Néha igyekeztek feléleszteni őket, s ez néhányszor sikerült is. Az egyik kísérlet abból állt, hogy a foglyoknak két héten keresztül nem adtak semmilyen ételt, és egyúttal sós tengervíz ivására kényszerítették őket. Ravensbrückben a női foglyoknak, főleg fiatal lengyel nőknek, kivágták a lábcsontjaik egy részét.

Minden koncentrációs táborban volt egy tér, ahol hosszú órákig a névsorolvasást tartották, és ahonnan a munkásoszlopok munkába indultak; ott hajtották végre a korbácsolási büntetést, és ott válogatták ki a „rokkantszállítmányokat”. Ott hajtották végre főbelövés vagy akasztás révén a halálbüntetéseket is.

A táborban az az elv érvényesült: az ember értéktelen szám. A foglyot megfosztották családi és utónevétől (helyette számot és tábori öltözéket osztottak neki), személyes tárgyaitól, és embertelen bánásmódnak vetették alá.

1939 után a német koncentrációs táborok gyermekek megsemmisítésének és népirtásának is helyszínéül szolgáltak. Némely lágerben külön kiskorú szakaszokat hoztak létre. Sok gyermek meghalt, mielőtt a szállítmány elérte volna a lágert. A táborokban csecsemők is voltak – vagy ott születtek, vagy a szüleikkel érkeztek oda.

Németország területén az első koncentrációs tábor Heinrich Himmler parancsára jött létre 1933. március 22-én Dachauban (München közelében) Bajorországban. Mintatábor volt az összes többi későbbi német koncentrációs tábor számára. Itt képezték ki az SS-kádereket is (pl. Adolf Eichmannt, Rudolf Hösst) a Németországban, majd később a III. Birodalom által leigázott európai országokban szintén létrejövő koncentrációs táborok számára. Dachaut külön kiválasztott, egészségtelen, nyirkos hegyi klímájú területre építették, amely ősszel és télen különösen kellemetlen volt, amikor a foglyoknak órákig kellett állniuk a sorakozótéren. Dachau első foglyai a nácik politikai ellenfelei (többek között kommunisták), zsidók, homoszexuálisok, Jehova tanúi és köztörvényes bűnözők voltak. 1939 után a tábort a leigázott Európa összes országából érkező foglyok népesítették be. Szintén ez volt a központi helyszíne az egyházi személyek, közöttük lengyelek megsemmisítésének, akikkel különösen kegyetlenül bántak (az itt fogva tartott 2720 katolikus pap közül 1780 volt lengyel – 858 itt lelte halálát). A lengyelek első tömeges transzportjai 1940 tavaszán érkeztek Dachauba. Az 1933-1945 között itt megfordult mintegy 250 ezer fogoly közül kb. 40 ezer volt lengyel. Közülük több mint 10 ezren vesztették életüket. Becslések szerint 1933-1945 között a dachaui táborban mintegy 150 ezer fogoly esett gyilkosság áldozatául vagy halt meg. Dachauban pszeudo-orvosi kísérleteket folytattak, halálos ítéleteket hajtottak végre főbelövés vagy akasztás révén. A láger 1945. április 29-ei felszabadulásáig működött.

Németországban nagyon gyorsan jöttek létre más koncentrációs táborok a KL Dachau mintájára, amelyekbe a III. Birodalom terjeszkedésének növekedésével egyre-másra érkeztek a német csapatok által legyőzött európai országok állampolgárai. Az egyik következő tábort a Weimar közelében fekvő Buchenwaldban, Türingiában hozták létre; 1937 júliusától 1945. április 13-ig működött. Első foglyai német kommunisták, szociáldemokraták, zsidók, különféle vallási szekták hívei (többek között Jehova tanúi) és köztörvényes bűnözők voltak. 1939 után kezdtek érkezni a transzportok lengyelekkel, csehekkel, szlovákokkal, osztrákokkal és más legyőzött országok lakosaival (közöttük romákkal), majd később szovjet hadifoglyokkal. A foglyokat kényszermunkára fogták a földalatti hadiüzemek alagútjainak kifúrásánál. A táborban pszeudo-orvosi kísérleteket végeztek. Emberi bőrből – a megölt foglyokéból – díszműveket gyártottak az SS funkcionáriusai számára. Buchenwaldban összességében 240 ezer főt tartottak fogva.

A Berlintől mintegy 30 km-re fekvő Sachsenhausenben 1936-tól 1945. április 22-ig működött tábor. A náciellenes németeknek tartották fenn. A foglyok elsősorban a klinkertégla gyártásánál dolgoztak. Ebben a táborban gyilkos pszeudo-orvosi kísérleteket végeztek a foglyokon. 1942-ben gázkamrát, krematóriumot és kivégzőhelyet építettek. 1945 áprilisában következett be a tábor kiürítése – a „halálmenet”. A táborban több mint 200 ezer fogoly fordult meg.

Neuengamme (1938 –1945. május 5.), amely Hamburg központjától 20 km-re fekszik, kezdetben a sachsenhauseni tábor tagozataként működött. Foglyai a legyőzött Európa országainak lakosai voltak, összesen 115 ezer fő, közöttük 13 ezer nő és gyermek. Téglagyárban és a környékbeli ipari üzemek kiépítésén dolgoztak. Sachsenhausenben pszeudo-orvosi kísérleteket végeztek, amelyek során a foglyokat (köztük a gyermekeket) tbc-baktériumokkal oltották be.

Flossenbürg (1938 –1945 áprilisa), Alsó- és Felső-Bajorország határán, a helyi kőbánya közelében fekszik. Első foglyai német kommunisták, a III. Birodalom ellenfelei, köztörvényes bűnözők, majd 1939 után lengyelek és a legyőzött Európa polgárai voltak. A lágerben 150 ezer embert tartottak fogva.

Mauthausen-Gusen (1938 – a háború végéig), az osztrák Alpokban, Mauthausentől nem messze létrehozott tábor az egyik legkeményebb volt a III. Birodalomban – a foglyok „Duna menti pokolnak” hívták. A foglyok kőfejtőkben dolgoztak. Az első foglyok osztrákok voltak, 1939 után kezdtek érkezni a politikai foglyok transzportjai, elsősorban Lengyelországból. A lágerben 210-250 ezer főt tartottak fogva.

A Linz melletti Hartheim (1938–1944), az eutanázia központja, egyben pedig az azonnali megsemmisítés helyszíne. Gázkamrák működtek benne, amelyek kezdetben a rokkant és elmebeteg németek meggyilkolását szolgálták – gyermekekét is. 1940-1943 között a hitlerista rezsim által „értéktelennek” tartott mintegy 30 ezer személyt, valamint különféle nemzetiségű ún. rokkantakat gázosítottak el.

A háború kitörése után Németország területén a következő táborokat hozták létre:

Mittelbau-Dora, Kohsteinban a szász Harz-hegységben, 3 km-re Nordhausentől. Dora Németország egyik legfontosabb hadiüzeme volt. A kezdeti időszakban Buchenwald irányítása alatt állt. 1944. október 1-én lett önálló tábor. Itt a foglyok tárnaalagutakban embertelen körülmények között dolgoztak. Azoknak a V-1-es repülőbombáknak és V-2-es rakétáknak a gyártásában használták ki őket, amelyekkel Angliát bombázták.

Bergen-Belsen Hannovertől nem messze 1943 végén jött létre. Kezdetben szovjet hadifoglyoknak szánták. Bár a foglyok itt nem dolgoztak – a tábor területén végzett munkát kivéve –, a tábort „halálgyárnak” hívták. 1945 első heteiben sok evakuált célbázisa lett. A táborban 90 ezer embert tartottak fogva; 1945. április 15-én az angolok szabadították fel.

Lengyelország lerohanása után a németek, a III. Birodalomban évek óta működő táborok mintájára, nekiláttak lengyel földön létrehozni a koncentrációs táborokat. Ezzel egyidejűleg németországi táborokba kezdték kiszállítani a lengyelországi foglyok egy részét.

Anna Jagodzińska