Német lágerek a megszállt lengyel területeken 1939-1945 között - Német táborokban -

Az első lágerek

Lengyelország 1939. szeptemberi megtámadásakor a hitleri Németország azt tervezte, hogy nemcsak a lengyel államot, hanem a lengyel nemzetet is megsemmisíti. Azokat a lengyeleket, akik a lengyel államiság érdekében tevékenykedtek, meg akarták gyilkolni, a többieket pedig rabszolgává tenni. E tervek megvalósítása érdekében az agresszor a megszállás legelejétől fogva táborokat hozott létre lengyel területeken.

Az első ún. ideiglenes koncentrációs táborok már 1939 októberében létrejöttek. A Lengyelországba behatoló német biztonsági rendőrség állította fel őket Poznańban (Konzentrationslager Posen – Fort VII) és Łódź-Radgoszczban (Konzentrationslager Radogosch). Ezekben a táborokban azokat a lengyeleket helyezték el, akik megszervezték vagy megszervezhették a német támadókkal szembeni polgári ellenállási mozgalmat

Szinte ezzel egy időben a német rendőrség átmeneti polgári fogolytáborokat és internáló táborokat hozott létre a lengyelek fogva tartására. Ilyen táborok alakultak egyebek között Inowrocławban (Übergangslager in Hohensalza), Działdowóban (Durchgangslager für polnische Zivilgefangene in Soldau), Gdyniában (Internierungslager Gotenhafen), Gdańskban (Übergangslager Danzig-Victoria), Sztutowóban (Zivilgefangenenlager Stutthof), Bydgoszczban (Internierungslager Bromberg).

Az ideiglenes koncentrációs táborok, a lengyel polgári fogolytáborok és internáló táborok működésének első néhány hónapja alatt több mint 100 ezer lengyelt helyeztek el bennük. Sorsuk tragikus volt: kegyetlen kihallgatásuk után 196 tömeges kivégzőhelyen agyonlőtték őket, főleg erdőkben, pl. a Wejherowo melletti piaśnicki erdőben, a Starogard Gdański melletti szpęgawski erdőben, a Kartuzy melletti kaliski erdőben, a Toruń melletti Barbarka erdőben, a Poznań melletti Dopiewiec erdőben, a Łagiewniki erdőben és a Łódź környéki lućmierski erdőben.

Koncentrációs táborok

A megszállt lengyel területeken a német támadók koncentrációs táborokat is szerveztek. Lengyelország területén a 30 ezer főre tervezett első koncentrációs tábort 1940 májusában Auschwitzban hozták létre a megszállók – ez volt a KL Auschwitz. Felállítása kapcsolódott a lengyelek tömeges letartóztatásához, amellyel meg akarták akadályozni a lakosság egyre szélesebb köreit felölelő ellenállási mozgalom kibontakozását. 1940 végéig a konspirációban való részvétellel gyanúsított közel 8 ezer lengyelt zártak a táborba. A KL Auschwitznak közel 40 altábora volt, ahol a foglyok kényszermunkát végeztek német konszernek számára.

1941 augusztusában beindították a következő tábort: a KL Lublint, amelyet a köznyelvben Majdaneknek hívtak – Lublin kerületéről, ahol elhelyezkedett. A tábort 25-50 ezer fogolynak szánták. Szintén 1941-ben kezdte meg működését a koncentrációs tábor Brzezinkában – a KL Birkenau, ahová áthelyezték az addig a KL Auschwitz férfitáborban tartózkodó női foglyokat, továbbá a koncentrációs tábor Rogoźnicában – a KL Gross-Rosen. 1942 januárjában koncentrációs tábori státust (KL Stutthof) kapott a biztonsági rendőrségnek a Gdańsk melletti Sztutowóban működő különleges tábora – Sonderlager Stutthof. Ennek a lágernek az első foglyai a pomerániai ellenállási mozgalom tagjai voltak. KL Stutthofnak és KL Gross-Rosennek 119 altábora volt a megszállt lengyel területeken és tíz-egynéhány altábora Kelet-Poroszországban, Csehországban és Németországban. A foglyok túlnyomó részt útépítéseken és hadiüzemekben dolgoztak.

A koncentrációs táborok személyzetét SS-funkcionáriusok alkották. A tábori műhelyekben, raktárakban és irodákban a kápók funkcióját a németországi lágerekből átküldött német köztörvényes bűnözők látták el.

A háború és a megszállás következő éveiben a III. Birodalom hatóságai kibővítették a lengyel földön létrehozott koncentrációs táborok feladatait. A lágerek a kényszerű elszigetelésre szolgáltak; a zsidók megsemmisítésére, továbbá foglyok meghatározott csoportjainak kiirtására vonatkozó programot valósítottak meg bennük. Az első csoportot, amelyet (1941 végén) megsemmisítésre a KL Auschwitzba irányítottak, szovjet hadifoglyok alkották. 10 ezer foglyot halálra éheztettek.

Megsemmisítésre Auschwitzba szállították a romákat is egész Európából. Elkülönítették számukra a tábor egy részét, és ott helyezték el őket családostul, majd a gázkamrákban megölték őket.

1942-től, amikor a németek nekiláttak megvalósítani a zsidómegsemmisítési programot (a zsidókérdés ún. végső megoldását – „Endlösung der Judenfrage”), a zsidó lakosságot kezdték egész Európából Auschwitzba szállítani. A lágerbe érkezés után a zsidókat ciklon B vagy kipufogógázok felhasználásával ölték meg. Egy nap alatt 9 ezer embert tudtak elgázosítani és a krematóriumokban elhamvasztani. A megszállt Európából a zsidó lakosságot megsemmisítésre a lublini, a stutthofi és a gross-roseni haláltáborokba is szállítottak.

Megsemmisítő táborok

A koncentrációs táborokon kívül, amelyekben a megsemmisítési programot hajtották végre, a megszállók megsemmisítő táborokat is létrehoztak lengyel területeken. Közülük az első 1941 decemberében jött létre a Ner folyó menti Chełmnóban (SS-Sonderkommando Kulmhof); a Birodalomhoz csatolt területen feküdt. A következő táborok 1942-ben jöttek létre Bełżecben, Sobibórban és Treblinkában. A táborok személyzete SS-funkcionáriusokból állt. A megszállók azért hozták létre a megsemmisítő táborokat, hogy kiirtsák az Európában élő zsidó lakosságot. Ezekben romákat, szovjet hadifoglyokat, időnként lengyeleket is öltek.

A kulmhofi haláltáborba az első zsidó szállítmányok a Warta-vidékről érkeztek. Az áldozatokat teherautókba – mozgó gázkamrákba terelték, amelyekbe kipufogógázt engedtek. A meggyilkoltak holttesteit a közeli erdőbe vitték, és ott famáglyákon elégették. A következő áldozatok Zamość környéki lengyel családok gyermekei voltak, valamint łódźi és włocławeki szociális gondozó intézmények lengyel lakói. Kulmhofban németországi, ausztriai, belgiumi, franciaországi és hollandiai zsidók, valamint szovjet hadifoglyok is pusztultak el. A német megszállók a táborban összesen 160-200 ezer személyt gyilkoltak meg.

A megszállt Lengyelország keleti részén létrehozott bełżeci és sobibóri megsemmisítő táborba az első zsidó szállítmányok a Főkormányzóság déli és keleti kerületeiből, azaz a lublini, krakkói, radomi és galíciai kerületben lévő gettókból futottak be. A további transzportok Németországból, Ausztriából, Belgiumból, Csehországból, Dániából, Franciaországból, Hollandiából, Norvégiából, Romániából, Magyarországról és a Szovjetunióból érkeztek.

A bełżeci lágerbe lengyeleket is hurcoltak a galíciai körzetből, főleg Lwówból; a sobibóri lágerbe Zamość környéki gyermekek transzportjait irányították. Bełżecben összesen kb. 500 ezer, Sobibórban pedig 170-250 ezer zsidót gyilkoltak meg.

A Mazóvia északi részén felállított treblinkai haláltábor a varsói gettóból, valamint a varsói körzet más városaiban létrehozott gettókból, továbbá a białystoki körzetből származó zsidó lakosság megsemmisítésére szolgált. Hurcoltak ide zsidókat Németországból, Ausztriából, Belgiumból, Franciaországból, Görögországból, Jugoszláviából és a Szovjetunióból is. A németek a táborban összesen 750-900 ezer zsidót gyilkoltak meg.

A megsemmisítő táborokat 1943 őszén és 1944 első hónapjaiban felszámolták. A gázkamrákat elpusztították, a barakkokat szétszedték, a táborok területét felszántották és fűvel bevetették

Egyéb táborkategóriák

A megsemmisítő táborok, koncentrációs táborok és a biztonsági rendőrség egyéb táborai nem merítik ki a német megszállók által lengyel földön létrehozott táborok összes kategóriáját. A biztonsági rendőrség alá tartozó lágerek mellett a polgári hatóságok alá rendelt lágerek ezreit hozták létre. Ezek az áttelepítési táborok, a kényszermunkatáborok és a büntetőtáborok voltak.

A legnépesebb csoportot a kényszermunkatáborok alkották, amelyek a lengyel emberi erőforrások kizsákmányolására szolgáltak. Az első munkatáborok 1939 és 1940 fordulóján jöttek létre zsidók számára. Felszámolásuk fokozatosan következett be 1942-1944 között, a zsidó lakosság megsemmisítésének időszakában.

A megszállók a lengyelek számára 1940 decemberétől külön kényszermunkatáborokat szerveztek. A bennük fogvatartott emberek út- és gátépítéseken, a földeken dolgoztak, talajjavítási és erődépítési munkákat végeztek. Ezekben a táborokban magas volt a halálozási arány a primitív, egészségtelen életkörülmények, az alultápláltság, a nehéz munka és a terror miatt. A lengyelek számára felállított kényszermunkatáborok 1945-ig működtek

Az áttelepítési táborokba azokról a lengyel területekről irányították a lengyel lakosságot, amelyeket teljes elnémetesítésnek akartak alávetni. Ezekben a lágerekben a családokat szétválasztották. A fiatalokat és egészségeseket a Birodalomba küldték kényszermunkára. Az öreg és beteg emberek, valamint a gyermekek a táborokban maradtak. A kitelepítési akció öt éve alatt a német megszállók több mint 1,2 millió lengyelt zártak ezekbe a lágerekbe

Külön kategóriát képeztek a büntetőtáborok. A munkavégzéssel egybekötött büntetés letöltésének helyszínei voltak